Kastélyfelújítás Magyarországon

Kastély felújítása esetén csakis a szabályozások és előírások tisztázása után kezdhetjük meg a munkát. Legelőször az épület felmérését és a történelmi kutatást végezzük el. Rögzítjük az épület jelenlegi geometriáját – ez egyébként a műemléki munkák sajátossága –, amely feladatot az átalakítási, bővítési munkák előtt el kell végezni. A kastélyfelújítás alkalmával készülő dokumentáció állhat alaprajzból, a homlokzatot ábrázoló rajzokból és metszetekből is. Munkatársaink korszerű technológiákat is alkalmaznak, mint amilyen a lézeres távolságmérés, a fotogrammetria, az ortofotó. Szükség esetén háromdimenziós épületmodell is készül.

A geometriai méretek rögzítése mellett nagyon fontos, hogy az épület állapotát is rögzítsük. Az állapotfelmérések jellemzően a következők szoktak lenni:

  • tetőszerkezeti (statikai),
  • faanyagvédelmi,
  • épületszerkezeti (vizesedés, penészedés).
Turai Kastély részleges felújítása,restaurálás Meander-x Bt alvállalkozójaként

Turai Kastély részleges felújítása,restaurálás Meander-x Bt alvállalkozójaként

Kastélyfelújítás esetén kiemelten fontos az építéstörténeti kutatási dokumentáció elkészülte is, akkor, ha az objektum műemlék. Ez a dokumentáció tartalmazza az érintett kastéllyal, műemlékkel kapcsolatos legfontosabb publikációk áttekintését és ismertetését. Hozzá forráskutatást végzünk, felkutatjuk a korabeli iratokat, tervrajzokat, térképeket, fotókat, képeslapokat az alábbiak felhasználásával:
  • Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ,
  • Magyar Nemzeti Levéltár,
  • szakmai gyűjtemények,
  • múzeumi források.

A kastélyfelújítás egyre felkapottabbá és lényegesebbé vált a közelmúltban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretein belül. A Magyar Kormány egyre több kastély és vár megújulását, utókornak való megőrzését támogatja mintegy 60 milliárd forintos keretösszeggel. A Nemzeti Várprogram és a Nemzeti Kastélyprogram részeként Soprontól egészen a magyar-román határnál fekvő Komlódtótfaluig összesen 34 helyen újulnak meg objektumok. Köztük 19 kastély és 15 vár kap új köntöst.

A felújításra megnevezett kastélyok listája a következő:

  • Bajna, Sándor-Metternich-kastély,

  • Dég, festetics-kastély,

  • Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély,

  • Fertőd-Eszterháza, Esterházy-kastély,

  • Füzérradvány, Károlyi-kastély,

  • Geszt, Tisza-kastély,

  • Keszthely, Festetics-kastély,

  • Komlódtóthfalu, Becsky-Kossuth-kúria,

  • Nádasladány, Nádasdy-kastély,

  • Nagycenk, Széchenyi-kastély,

  • Oroszlány-Majkpuszta, Esterházy-kastély, kamalduli remeteség,

  • Sümeg, püspöki palota,

  • Szabadkígyós, Wenckheim-kastély,

  • Szécsény, Forgách-Lipthay-kastély,

  • Szécsény-Benczúrfalva, Benczúr-kúria,

  • Tata, Esterházy-kastély,

  • Tisztadob, Andrássy-kastély,

  • Várpalota, Zichy-kastély.

 

Szakmai cikkek a Kastélyfelújításról

Amikor a restaurátor a megoldás

Amikor a restaurátor a megoldás

Munkáinkról Mi, a Nova Burkolat BT-nél a minőségben hiszünk. Tudjuk, hogy a felújítás mindig sok időt és pénzt igényel, így mi azt garantáljuk, hogy elvégzett munkánk hosszú távra szól. Restaurátoraink teljes mellbedobással azon dolgoznak, hogy az általuk felújított...

Magyar turáni ornamentika

Magyar turáni ornamentika

Mi is az ornamentika? Az ornamentika vagy díszítőművészet fontos részét képezi a restaurátori munkálatoknak. Az ornamentikák ugyanis az épületek ékkövei. Mondhatnánk azt is, hogy ékszerei. Ezektől különlegesek ezek az épületek. Mik az ornamentikák jellemzői? Az...

A restaurátor kihívásai és értékei

A restaurátor kihívásai és értékei

A restaurátor számos kihívással kell, hogy szembe nézzen a felújítások során. Nézzünk meg pár ilyen kihívást! Épületkülső Az épületek külső restaurálása során főként az időjárási viszonyokat kell számba venni. Időt álló megoldásokat kell kieszközölni akár a...

Régi magyar ornamentika minták

Régi magyar ornamentika minták

Miért az ornamentika?             Az ornamentika, mint díszítőművészet a művészettörténet szempontjából is kiemelten fontos. Az épületrestaurációk esetében pedig mindig külön figyelmet kapnak a díszítő elemek....

Kő restaurátort keres? Feladatra jelentkeznük!

Kő restaurátort keres? Feladatra jelentkeznük!

Bevezetünk benneteket egy kicsit a szakmánkba, ismerkedjünk meg. Vajon mi tartozhat a restaurátor profiljába? Ha ti is feltettétek már magatoknak a kérdést, akkor jó helyen jártok! A kő restaurátor szakterülete: az épület szerkezeti átalakítása és megerősítése,a...

Kő restaurátort keres?

Kő restaurátort keres?

Műemlék felújításhoz, kő restauráláshoz keres megfelelő szakembert? Keresse a Nova Burkolat Bt.-t! A cég a kő megmunkálás szinte összes formájával foglalkozik, megbízhatók műemlék jellegű épület felújítására, homlokzatok vagy lábazatok restaurálására is. Kő...

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Adatvédelem elfogadásához kattintson a "fehér" négyzetbe.

4 + 15 =